Legfrissebb fotó :

Kis-Balaton kirándulás 4.o.





















Felfedezések a Kis-Balaton partján

A zánkai iskola negyedik osztályos tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt a Kis-Balaton Látogatóközpontban.

A napot a Diás-szigeten található Fekete István emlékhely és a Matula-kunyhó meglátogatásával kezdtük. A gyerekek megismerkedtek a környék növény- és állatvilágával, majd a szép, napos időben egy kellemes túrán is részt vettünk.

A kirándulás során a tanulás és az élményszerzés összekapcsolódott. A gyerekek új ismeretekkel, szép emlékekkel és sok közös élménnyel tértek haza.

 

 

A kiránduláson készült fotók megtekinthetők a Galériában!

 

Szeretettel köszöntötték az időseket

Október 7-én a zánkai Faluházban gyűltek össze a település idősebb lakói, hogy együtt ünnepeljék az Idősek napját. A rendezvényen sokan részt vettek, a termet szeretetteljes, meghitt hangulat töltötte meg. Az ünnepségen a Bozzay Pál Általános Iskola 25 diákja kedves és szívhez szóló műsorral készült, a gyerekek versekkel köszöntötték a jelenlévő nagymamákat és nagypapákat.

A tanulókat Stumpfné Vass Violetta és Ruppert-Pákai Petra készítette fel a műsorra.

Az ünnepi műsor szép példája volt annak, milyen fontos a generációk közötti szeretet, tisztelet és odafigyelés. A gyerekek előadása emlékezetessé tette ezt a különleges délutánt a zánkai idősek számára.

 

 

 

Virtuális merülés a tanteremből

Bálnákkal úsztak a diákok az Állatvédelmi Témahét keretében

 

Fantasztikus, rendhagyó programon vehettek részt iskolánk tanulói az Állatvédelmi Témahét alkalmából. Bár Magyarország távol fekszik a tengerektől, a Gyermekek az Óceánokért Egyesület jóvoltából a diákok a tantermeket hátrahagyva merülhettek le a mélybe a „Merülj velünk!” edukációs program keretében.

A tengerbiológus és pedagógus vezetésével zajló foglalkozáson a gyerekek a hosszúszárnyú bálnák lenyűgöző világát ismerték meg. A interaktív előadás során választ kaptak a legizgalmasabb kérdésekre: hogyan kommunikálnak egymással ezek az óriások, milyen módszerekkel vadásznak, mit esznek, és mekkora utat tesznek meg a vándorlásaik során. A program különlegességét a legmodernebb technológia adta: a tanulók VR-szemüvegek segítségével egy virtuális merülésen vettek részt, így szinte testközelből élhették át a tengeri élővilág csodáit. A látványos képek, filmrészletek és a virtuális valóság élményszerűvé és felejthetetlenné tették a tanulást.

Az esemény nemcsak a szórakoztatásról szólt, hanem komoly üzenetet is hordozott. Az óceánok állapota a mindennapi életünkre is hatással van, így a program kiemelt célja a környezettudatosság, a felelős gondolkodás és a természet iránti tisztelet kialakítása volt. A diákok megértették, miért kulcsfontosságú a vizek védelme a bálnák és a saját jövőnk szempontjából is.

 

 

A programon készült fotók megtekinthetők a Galériában!

 

Sikeresen lezárult az Erntedankfest pályázat

Az Erntedankfest, azaz a hagyományos keresztény aratási hálaadás alkalmából hirdetett izgalmas pályázatot iskolánk tanulói számára a Zánkai Német Nemzetiségi Önkormányzat. A német nyelvterületeken mély gyökerekkel rendelkező ünnep lényege, hogy a hívők hálát adnak Istennek az éves termésért, a mindennapi kenyérért és a természet ajándékaiért. Ezt a szép tradíciót idén a diákok kreativitásán keresztül keltettük életre.

 

A pályázat során minden korosztály a saját kreatív eszközeivel mutathatta meg tehetségét:

 

• 1-2. osztályosok: Kedves verseken és mondókákon keresztül idézték fel az őszi betakarítás hangulatát.

 

• 3-4. osztályosok: Gyönyörű, színes és ötletes termésmandalákat alkottak az ősz ajándékaiból.

 

• 5-6. osztályosok: Különleges madárijesztőbábokat készítettek, amelyeket a közönségnek is bemutathattak.

 

• 7-8. osztályosok: Komolyabb szakmai feladatot kaptak, prezentáció formájában jellemeztek egy-egy választott kultúrnövényt.

 

A legkiemelkedőbb alkotásokból egy látványos kiállítás nyílt, a legügyesebb felsős diákok pedig a közönség előtt is prezentálhatták kutatómunkájukat. A legkiválóbb pályamunkák készítőit oklevéllel és értékes ajándékokkal jutalmaztuk. Gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak a csodás munkákhoz!

 

 

További képek megtekinthetők a Galériában!

 

Te szedd!

Iskolánk is csatlakozott a Faluház által szervezett, az egész országra kiterjedő önkéntes szemétszedési mozgalomhoz, melynek célja, hogy közösen tegyük tisztábbá környezetünket. 38 tanulónk a szülők és Molnár Katalin irányításával nagyon lelkesen kivette részét a munkából. Miután Zánka szinte egész területén összeszedték a szemetet, a Tenger-szem Lovardában Veres Zsuzsa finom, bográcsban készült paprikáskrumplival látta vendégül az éhes csapatot.

 

 

További képek megtekinthetők a Galériában!

 

Házhoz megy a Zenede

Különleges, interaktív könnyűzenei utazáson vehettek részt iskolánk diákjai és tanárai szeptember 29-én a Zánkai Faluházban, ahol a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum országos missziója mutatkozott be. A Bordás József vezette, a Petőfi Kulturális Program keretében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy ablakot nyisson a felnövekvő generáció számára a zene sokszínűségére, népszerűsítse a playback-mentes, tiszta élőzenét, valamint játékos formában ösztönözze a gyermekeket a hangszeres tanulásra.

A zánkai előadáson a kiváló zenészekből álló formáció átfogó történelmi keresztmetszetet nyújtott a XX. század könnyűzenéjének legmeghatározóbb korszakaiból. A rendhagyó énekóra során a diákok közelebbről is megismerhették az egyes hangszereket, miközben a stílusok elméleti hátteréről is szó esett. A legjelentősebb műfajok – a blues, a swing, a soul, a beat, a rock és a pop – mindegyikéből egy-egy zenei zseni munkásságán keresztül kaptak magával ragadó, élő ízelítőt a jelenlévők.

A világklasszis külföldi ikonok dalai mellett – mint Ray Charles, Louis Armstrong, Michael Jackson vagy a Bee Gees – a művészek nagy hangsúlyt fektettek a hazai zenei örökség ápolására is. Így a faluház falai között egymás után csendültek fel a legnépszerűbb magyar előadók és zenekarok – köztük Charlie, Cserháti Zsuzsa, a Neoton Família, az R-GO és Azahriah – felejthetetlen slágerei, bizonyítva, hogy a magyar könnyűzene is világszínvonalú értékeket képvisel

A fülbemászó dallamok, a professzionális hangszertudás és a magával ragadó színpadi energia teljesen lázba hozta a közönséget: tanárok, diákok és a helyi érdeklődők együtt rezdültek a ritmussal. A rendezvény nemcsak felejthetetlen élményt nyújtott, de rendkívül méltó és nívós megemlékezésként szolgált az október 1-jei Zene Világnapja alkalmából is.

 

 

További képek megtekinthetők a Galériában!

Bozzaysok diadala Szomoron

Október 11-én a Szent Benedek Röplabda Akadémia két csapattal képviseltette magát Szomoron, a szezon első korosztályos röplabdatornáján. A résztvevők között iskolánk csapata is pályára lépett, és lányaink ismét nagyszerűen helytálltak!

Az egész napos rendezvényen izgalmas mérkőzések követték egymást, játékosaink pedig lelkesedésükkel, kitartásukkal és sportszerű játékukkal bizonyították rátermettségüket. A fárasztó, élményekben gazdag nap végén egy finom ebéd is megkoronázta a programot.

A zánkai csapat tagjai: Pádár Dorina (4. osztály), Nyikos Zoé (4. osztály), Sifkovits Viktória (3. osztály)

Csak így tovább lányok!

Hajrá, Bozzay! Hajrá, Szent Benedek!

 

 

 

Emlékeztünk

Az aradi vértanúk és a szabadságharc során elesett katonák a szabadságért való küzdelem örök szimbólumai. Nem feledhetjük őket, hiszen napjainkban is olyan fontos emberi és polgári értékekre hívják fel a figyelmet, amelyeket diákjaink a mártírok utolsó szavain keresztül Iskolánk tanulói és dolgozói ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúról, valamint a mártírhalált halt első magyar felelős miniszterelnökről, Batthyány Lajosról. A megemlékező műsort a 7. osztályos tanulók közreműködésével valósítottuk meg.

A diákok először ismertették a szabadságharc leverésének történelmi körülményeit, majd a kivetítőn egyenként megidézték a hősi halált halt magas rangú katonatisztek arcképét, utolsó mondataikat, gondolataikat, illetve a családtagjaiknak írt szívszorító levélrészleteket.

elevenítettek fel. A haza iránti mindennél erősebb kötelességtudatot Dessewffy Arisztid szavai foglalják össze legszebben: „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata”.

 

 

5.o. kirándulása

Október 2-án az 5. osztály tanulói élményekben gazdag kiránduláson vettek részt osztályfőnökük, Viol néni szervezésében. Gyönyörű időben túráztak a salföldi pálos kolostorromhoz, közben sokat beszélgettek, nevettek, és együtt élvezték az őszi erdő szépségeit. A napot hazafelé Révfülöpön egy közös pizzázással koronázták meg. Köszönik szépen Gyula bácsinak és Margó néninek a szeretetteljes vendéglátást és a kíséretet! Nagyon szép napot töltöttek együtt, sok kedves emlékkel gazdagodva.

 

 

A kiránduláson készült fotók megtekinthetők a Galériában!

 

Népmese napja

A magyar népmese napján idén is a mesék varázslatos világa költözött a zánkai iskola falai közé. Az alsó tagozatos diákok méltó módon emlékeztek meg Benedek Elek születésnapjáról és gazdag népi hagyományainkról. Az ünnepség alkalmából a negyedik osztályosok tantermében gyűltek össze az alsós gyerekek, hogy együtt merüljenek el népi örökségünk kincseiben. A programot a harmadik osztályosok indították, akik lelkes meséléssel és bábfigurákkal varázsolták el a résztvevő osztályokat. Ezt követően a negyedikesek vették át a szót, akik egy hangulatos diavetítéssel tették még emlékezetesebbé a délelőttöt. Sokan különleges jelmezt öltöttek az ünnepségre, így a gyerekek között vadász, királylány és még kanász is akadt.

A közös élmény nemcsak a képzeletet mozgatta meg, hanem szorosabbra fűzte az osztályok közötti közösséget is. Ez a különleges nap is bebizonyította, hogy a népmesék értékei ma is élőek a legfiatalabbak körében.

 

 

A népmese napján készült fotók megtekinthetők a Galériában!

ÖSSZES HÍR

2026-11-05

Pályaorientációs of. óra 8.o. - Szent Benedek Gimnázium

2026-11-09

-11.13. Papírgyűjtés

2026-11-12

Verskalandok földön, égen - 2. 3.4. o.

2026/27 tanév programja


Digitális napló :


2026 Nyári nemzetiségi tábor - Lengyel - Annafürdő










2023 Nyári nemzetiségi tábor - Lengyel - Annafürdő










2022 Nemzetiségi német nyári tábor - Sopron










2021 Nemzetiségi német nyári tábor - Lengyel-Annafürdő










2019 Nemzetiségi német tábor


BAFIT


A Zánkai Általános Iskoláért Alapítvány


BUSZMENETREND :


2018 Nyári német táborok


HATÁRTALANUL :



Német +