Legfrissebb fotó :

Idősek napja





















2008-ban Bozzay-dí­jat kapott tanulóink

LAKOSI LÍVIA

(5. osztályos tanuló)


Példamutató magatartású és szorgalmú, kitűnő tanuló több tantárgyi dicsérettel. Közösségi munkája, a felnőttekkel és diáktársaival való viszonya példaértékű. Segítőkész, figyelmes, küzdeni tudása és akaratereje nem ismer határokat. Rendszeres résztvevője a tanulmányi és sportversenyeknek. Megyei 2. helyezett sakkozó, atlétika és mezei futóversenyek többszörös dobogós helyezettje. Ebben a tanévben a körzeti atlétikaverseny egyéni összetettjében sérülten is 3. helyezett lett. Az iskola svédváltójának tagja. Évek óta eredményesen vesz részt a Zrínyi matematika- és a Herman Ottó természetismereti versenyen. Az Arany János anyanyelvi vetélkedőn idén az országos döntőbe jutott. Sokszínű egyéniségét néptáncban, labdajáték és sakk szakkörön is kamatoztatja.



KOVÁCS DÁNIEL

(7. osztályos tanuló)

 

Tartósan kiváló tanulmányi eredményű, példamutató magatartású és szorgalmú tanuló. Ebben az évben két tárgyból is kitűnő érdemjegyet kapott. Jó közösségi ember, osztálytársai kedvelik, eredményeit elismerik. Tagja iskolánk sakkcsapatának, amelyben a körzeti versenyektől a területi megmérettetésig kitűnően szerepelt. A balatonfüredi Dibusz László emlékversenyen 2005-ben második, 2007-ben harmadik, 2008-ban első helyezett volt. Megbízható tagja a megyei I. osztályú Révfülöp-Zánka Sakk Egyesület felnőtt csapatának. Harmadik osztályos kora óta eredményes résztvevője a megyei matematika versenyeknek. Elért eredményei: alapműveleti versenyen 2006-ban harmadik, 2007-ben hatodik helyezést ért el. Vállalt feladatait magas szinten teljesíti. A felnőttekkel szemben tisztelettudó, igazi példakép lehet mindenki számára.



STRAUSZ ANTAL

(8. osztályos tanuló)

 

Példamutató magatartásával, felnőttekkel és társaival szembeni tisztelettudó, udvarias viselkedésével, példamutató szorgalmával, tanulásban nyújtott teljesítményével érdemelte ki a Bozzay-díjat. Mindegyik tanév végén jeles vagy kitűnő bizonyítványt kapott. "A" típusú alapfokú nyelvvizsgát tett. Sokoldalú érdeklődését és igyekezetét bizonyítja, hogy minden évben részt vett a Zrínyi Ilona matematika versenyen, az iskolai versmondó versenyen, olvasó-pályázaton, természettudományi versenyeken, futó-sportversenyeken. Zongorázni tanult és éveken keresztül néptánc oktatásban vett részt, sakk-, kosár-, kézi- és atlétika szakkörre járt. A Padányi Biró Márton Katolikus Gimnázium reál tagozatán folytatja tovább tanulmányait.


2024-10-15

15 ó Iskolapszichológus

2024-10-15

Pályaorientációs nap Vp-ben 8.o.

2024-10-18

Bolyai matematika verseny

2024/25 tanév programja


Digitális napló :


2023 Nyári nemzetiségi tábor - Lengyel - Annafürdő










2022 Nemzetiségi német nyári tábor - Sopron










2021 Nemzetiségi német nyári tábor - Lengyel-Annafürdő










2019 Nemzetiségi német tábor


BAFIT


A Zánkai Általános Iskoláért Alapítvány


BUSZMENETREND :


2018 Nyári német táborok


HATÁRTALANUL :



Német +