Stróbl Eszter
Első osztálytól kezdve kiváló tanulmányi eredménnyel zárta a tanéveket. Folyamatosan példamutató magatartású és szorgalmú tanuló, több esetben kitűnően teljesítette a tantárgyi követelményeket.
Tanórákon kívüli tevékenysége sokoldalú volt.
Részt vett a Zrínyi, és az országos Mozaik és a Bendegúz matematikaversenyen, utóbbin több alkalommal arany fokozatot ért el. A Hebe országos német nyelvi versenyen nyolc éven keresztül vett részt. Rendszeresen bejutott az Arany János magyarverseny országos döntőjébe, minden évben kiemelkedően szerepelt a Szép szó versmondó versenyen, egy esetben saját maga által írt verssel. Írásaival, fénymeséjével írói tehetségéről is tanúbizonyságot tett. Óvodás kora óta néptáncolt a Magyar Tenger Gyermek Néptáncegyüttesben. Első osztályos korától zongorázik és énekelni tanul. Büszkék lehetünk teljesítményére.
A Bakony- Balaton Geopark vetélkedőjén két ízben is 3. helyezést, a Csalán Környezetvédelmi Egyesület vetélkedőjén 2. helyezést ért el.
Az Országos műveltségi vetélkedőn a Palóc Múzeum különdíját kapta. A Vaszary festményverseny országos 3. helyezettje, a Roma Sajtóközpont Prezi képregényrajzoló verseny országos 1. helyezettje lett, és a Grimm mese pályázati anyaga kiállításra került.
A DSD I., – a német állam által finanszírozott és kiállított – komplex B1 típusú nyelvvizsga-bizonyítványt is megszerezte, amely a magyar rendszerben alapfokú C típusú nyelvvizsga-bizonyítványnak felel meg.
Tanulmányait a veszprémi Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi tagozatán folytatja. Társainak példaképként ajánljuk.
Mikolacsek Réka
Nyolc éven keresztül kiváló tanulmányi eredménnyel zárta a tanéveket. Folyamatosan példamutató magatartású és szorgalmú tanuló, több esetben kitűnően teljesítette a tantárgyi követelményeket.
Szinte minden szaktárgyi területen folyamatosan megmérette magát a különböző versenyeken. Az iskola legjobb nyelvtanosaként rendszeresen bejutott az Arany János magyarverseny országos döntőjébe, iskolánkból a legjobb eredményt, 6. helyezést elérve. Több ízben részt vett a Szép szó szavalóversenyen, az Andersen mesemondó- és író verseny 1. helyezettje volt, a Bendegúz anyanyelvi versenyen kétszer kapott arany fokozatot.
Az alapműveleti matematikaversenyek körzeti fordulóján több ízben is az elsők között szerepelt, többször versenyzett a Zrínyi Ilona matematikai verseny megyei fordulójában.
A Bakony- Balaton Geopark vetélkedőjén két ízben is 3. helyezést, a Csalán Környezetvédelmi Egyesület vetélkedőjén 2. helyezést ért el, a Herman Ottó országos természetismereti versenyen a döntőben a 10. és 4. helyezést érte el. Az Országos gyermek képző-és iparművészeti pályázaton bronz díjat és arany diplomát kapott. Hat évig táncolt a Magyar Tenger Gyermek Néptáncegyüttesben.
Iskolai német nyelvi versenyen 1. helyezést, a HEBE országos német nyelvi versenyen 9. helyezést szerzett. Réka is megszerezte a DSD I. komplex B1 típusú nyelvvizsga-bizonyítványt.
Tanulmányait a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium német-magyar tanítási nyelvű osztályában folytatja.
Követendő példakép lehet mindenki számára.
Csizmadia Tibor
Példamutató szorgalmú tanuló, mind a nyolc évfolyamot kiváló tanulmányi eredménnyel zárta, sok esetben kitűnően teljesítve a tantárgyi követelményeket.
Tibor az évek során hatalmas fejlődést mutatott mind magatartásában, kitartásában, mind a mai gyerekeknek oly sok problémát jelentő önfegyelem erősítésében. A nehézségekhez való pozitív hozzáállása példakép lehet bárki számára, aki jó irányba szeretne változni és ezért huzamosan tenni is akar.
Kitartó kutatómunkával vett részt az országos Mozaik vetélkedőn fizikából és történelemből több éven keresztül, színvonalas eredménnyel. Rendszeresen bejutott a Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjébe, ahol 6. és 9. helyezést ért el.
A városlődi Német nemzetiségi kulturális vetélkedő vers és próza kategóriájában 3. helyezett lett, és bejutott a mosonmagyaróvári Német nemzetiségi kulturális bemutató regionális fordulójába is.
Minden évben sikerrel szerepelt a Szép szó szavalóversenyen, az ünnepi megemlékezéseken és megmérette magát az Arany János magyarverseny fordulóin. Több esetben szerepelt alkotásaival a zánkai Gyermek-és Ifjúsági Központ „Szivárvány” Nemzetközi Gyermek Képző- és Iparművészeti pályázatán.
A Szent Imre versenyen történelemből 2., fizikából 3. helyezett lett, s így az 5. legjobb teljesítményű tanulóként jutott be a keszthelyi Vajda János Gimnázium válogatott gyerekekből álló, legmagasabb követelményeket elváró osztályába. Tibor itt folytatja tanulmányait emelt szintű biológia tagozaton.
Bozzay-díjasunknak további sikereket kívánunk!